Március top 10 – A vendégek kedvenc éttermei a hónapban

Március top 10 listájára ismét olyan éttermek kerültek fel, amelyek stabil minőséggel, kreatív konyhával és kiváló vendégélménnyel hódították meg a látogatókat.
A vendégek visszajelzései ma már meghatározó szerepet játszanak az étteremválasztásban – hiszen nemcsak az ételek, hanem a kiszolgálás, a hangulat és az összhatás is számít. Éppen ezért állítottuk össze március top 10 éttermének listáját, a Dinnerbooking-on keresztül érkezett értékelések alapján. Ezek azok a helyek, ahol a vendégélmény minden részlete kiemelkedő – a kreatív fogásoktól kezdve a figyelmes kiszolgáláson át egészen az inspiráló környezetig.
Ha kíváncsi vagy, mely éttermek nyerték el a vendégek szívét márciusban, olvasd tovább a listát – lehet, hogy a következő kedvenc helyed is köztük van!
1. Salt Budapest

Március top 10 éttermének listáján az első helyét ezúttal a Salt érdemelte ki. Tóth Szilárd séf vezetésével az étterem a magyar gasztronómia kortárs újragondolásának élvonalában jár, miközben mélyen tiszteli a hagyományokat. Az étlap szezonális és fenntartható szemlélet mentén épül fel: a felhasznált alapanyagok egy része a csapat saját gyűjtéséből, illetve termesztéséből származik.
A Michelin-csillaggal és Michelin Green Star elismeréssel díjazott étterem különleges hangulata, újrahasznosított tálalási eszközei és kifinomult technológiája mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Salt élmény egyszerre legyen természetközeli és modern.
Fantasztikus úgy ahogy van.
Vanda meglátogatta a Salt Budapestet 2025. március 14-én.
Értékelés: 4.81 az 5-ből
Hol: 1053 Budapest, Királyi Pál utca 4.
2. Pajta

Őriszentpéter ikonikus étterme, a Pajta, továbbra is stabil szereplője a március top 10-es listának. Az étterem különlegessége, hogy egyszerre mélyen lokális és kortárs szemléletű: Akács István séf és csapata az őrségi táj adta lehetőségekből merít ihletet, de minden fogást friss megközelítéssel, nemzetközi technikákkal készítenek.
Ebédre könnyedebb, szezonális ételek, vacsorára pedig kreatív degusztációs menüsorok várják a vendégeket. A Pajta azoknak szól, akik nemcsak enni szeretnek, hanem felfedezni – egy-egy fogásban újragondolt történeteket, hagyományokat és helyi alapanyagokat találhatunk.
Kifinomult ízek, harmonikus ételek, elképesztően figyelmes kiszolgálás, minden fogásnál elhangzott, hogy mi van a tányéron, külön sommelier, nagyon szép környezet, már többször jártunk itt és mindig tud valami újat adni, pont annyira fine dining, amit egy hétköznapi, de igényes ember értelmezni és értékelni tud, ezzel pedig a Pajta Magyarországon utolérhetetlenné válik.
Balázs meglátogatta a Pajtát 2025. március 16-án.
Értékelés: 4.75 az 5-ből
Hol: 9941 Őriszentpéter, Templomszer 7.
3. Essência Restaurant

Az Essência étterem egy igazi szerelmi projekt, ahol a portugál és magyar konyha találkozik, és Tiago és Éva személyes történetén keresztül kel életre. A március top 10 listáján is helyet kapott étterem különleges atmoszférája, részletgazdag tálalása és kulturális fúziója miatt vált sokak kedvencévé. Az étlap az otthon ízeit emeli fine dining szintre – portugál comfort food és magyar klasszikusok jelennek meg újragondolt, kifinomult formában. Az Essência élmény minden érzékszervet megmozgat, miközben eleganciát és otthonosságot is sugároz egyszerre.
A részletekre való odafigyelés és a kiváló kiszolgálás, valamint a merész és innovatív menü együtt egy fantasztikus és egyedi élményt nyújtottak.
Ian meglátogatta az Essência éttermet 2025. március 22-én.
Értékelés: 4.74 az 5-ből
Hol: 1051 Budapest, Sas utca 17.
4. Onyx Műhely

A március top 10 listájában az Onyx Műhely ismét megmutatta, miért tartják sokan a hazai fine dining egyik legizgalmasabb műhelyének. Nem egy hagyományos étterem – minden vacsora kreatív és érzékszervi utazás. Az interaktív étkezések során a vendégek nemcsak az ízeket, hanem az ételek mögött rejlő gondolatokat is megismerhetik. A közös asztalnál zajló vacsorák, az átgondolt tálalás, a kortárs technológiák és a jövőt idéző szemlélet együttesen alkotják az Onyx Műhely különleges világát.
Nehéz szavakba önteni ezt az élményt. A felszolgáló csapat egész este figyelmes és elbűvölő volt. Az ételek mögött rejlő gondolatmenet, az ízek határainak tágítása, az umami mélysége, amit főként növényi alapanyagokkal értek el, a történetmesélés megható üzenetekkel és hangokkal, a fantasztikus borsor, valamint az egyedileg készített tálalások – ez valóban egy minden érzékszervre ható élmény volt. Amit csináltok, az lenyűgöző!
Sünne meglátogatta az Onyx Műhelyt 2025. március 7-én.
Értékelés: 4.62 az 5-ből
Hol: 1051 Budapest, Vörösmarty tér 7-8.
5. Stand Étterem

A Stand továbbra is stabil pontja a március top 10 listának, és nem véletlenül. A Széll Tamás és Szulló Szabina vezette étterem évek óta a magyar fine dining egyik csúcsát képviseli – kifinomult fogásokkal, precíz technológiával és letisztult eleganciával. A Michelin Guide két csillaggal ismerte el a Stand teljesítményét, amely nemcsak a tökéletesen komponált ételeknek, de a szívből jövő vendéglátásnak is köszönhető.
Hatalmas köszönet a Stand minden dolgozójának és séfjének, amiért ennyire emlékezetessé tették az évfordulónkat. Az ételek és a kiszolgálás is hibátlan volt.
Stephen meglátogatta a Stand Éttermet 2025. március 9-én.
Értékelés: 4.61 az 5-ből
Hol: 1061 Budapest, Székely Mihály utca 2.
6. Cabrio

A belvárosi Kamermayer Károly téren található Cabrio modern európai bisztróként a szezonális alapanyagokra és a természetes borokra épít. Albrecht Tamás séf vezetésével a heti szinten változó étlap egyszerű, mégis ötletes „small plate” fogásokat kínál – mint például a retró kaszinótojás újragondolt verziója vagy a pisztráng escaabeche. A Cabrio különlegessége a laza, mégis elegáns hangulat, a közös étkezés öröme és az a szemlélet, hogy minden tányér mögött egy jó történet áll.
Ez a kedvenc helyem Budapesten. A hangulat, a natúr borok, a kiszolgálás, az ételek (!!) – minden egyszerűen fantasztikus. Folyton vissza akarok menni. Hálás vagyok, hogy rátaláltam erre a helyre!
Sofya meglátogatta a Cabriot 2025. március 8-án.
Értékelés: 4.56 az 5-ből
Hol: 1052 Budapest, Vitkovics Mihály utca 3-5.
7. Textúra

A Textúra a csúcsgasztronómia határait feszegetve ötvözi a hagyományos eljárásokat a modern technológiával és a kísérletező szellemű megközelítéssel. Sárközi Ákos executive séf irányításával a konyha bátran nyúl klasszikus technikákhoz – mint az abálás, konfitálás vagy füstölés –, miközben új, nemzetközi inspirációkat is beemel. A „textúra” itt nemcsak név, hanem élmény: minden fogás játék az állagokkal, a formákkal, és persze az ízekkel. A borlap magyar és nemzetközi organikus tételeket kínál, Juhász Krisztián sommelier válogatásával – az étkezés így kerekedik valóban teljes gasztroélménnyé.
Nagyon udvarias kiszolgalas, jo ar-ertek arany
Juli meglátogatta a Textúrát 2025. március 13-án.
Értékelés: 4.56 az 5-ből
Hol: 1051 Budapest, Sas utca 6.
8. OPIUM Restaurant & Bar

Opium az indokínai konyha legjavát kínálja a főváros szívében. Vietnám csaknem 60 éven keresztül a francia gyarmatokhoz tartozott. Ebben az időszakban rengeteg európai gyökerű és francia kulináris hatás érte a vietnámi konyhát, melynek nyomait a mai napig őrzi. Ebből a különleges metszetből merít inspirációt az Opium kínálata, a saját családi recepteket és gyerekkori ízemlékeket kortárs tálalásban újragondolva. A 2023 nyarán a Sào, Khan, Quí étteremcsoport negyedik tagjaként megnyitott Opium nem csak az autentikus ízekkel, de a belső tér hangulatával is maradandó élményt nyújt a vendégeknek.
Isteni ételek, gyors és udvarias kiszolgálás – kihagyhatatlan hely! 🙂
Katalin meglátogatta a BAR LOLA-t 2025. március 23-án.
Értékelés: 4.55 az 5-ből
Hol: 1051 Budapest, Arany János utca 13.
9. Stand25 Bisztró

A Stand25 Bisztró minden hónapban megbízhatóan teljesít, és márciusban is bekerült a top 10-be. Szulló Szabina és Széll Tamás vezette bisztróban a magyar klasszikusokat értelmezik újra, modern stílusban, mégis megőrizve azok otthonos, szerethető jellegét. A budai étterem felszabadultabb hangulatot kínál, mint a fine dining testvére, a Stand, de az alapanyagok minősége, az ízek mélysége és az aprólékos kidolgozottság itt is elsődleges szempont. Az étlap szezonálisan változik, de olyan ikonikus fogások, mint a gulyásleves vagy a somlói galuska állandó kedvencek maradnak.
Minden alkalommal minden tökéletes! Egy olyan kollégámat vittem hozzátok, aki még nem járt nálatok, de ő is azt mondta, hogy ezek után visszatérő vendég lesz! Minden isteni volt!
Victoria meglátogatta a Stand25 Bisztrót 2024. március 29-én.
Értékelés: 4.40 az 5-ből
Hol: 1013 Budapest, Attila út 10.
10. Marumba

A Marumba egy vibráló és modern vendéglő Budapest szívében, ahol a Kárpát-medence ízei új értelmezést kapnak. Heiszler Olivér séf vezetésével az étlap olyan klasszikusokat mutat be újragondolt formában, mint a csirkepaprikás vagy a túrós csusza – mindezt kortárs tálalásban, mégis otthonos hangulatban. A régió konyháit átfogó koncepcióban magyar, erdélyi, szlovák és más szomszédos nemzetek ízei keverednek, egy csipet kreativitással megfűszerezve. A fogások mellett külön figyelmet érdemel a magyar natúrborokra épülő borlap is, amely kiváló kísérője a tartalmas, mégis könnyed ételeknek. A Marumba tökéletes választás, ha egy barátságos, laza, de mégis gasztronómiailag igényes estére vágysz.
Nagyon szuper volt, végre modern magyaros ételek egy modern magyaros éttereben, amit jó szívvel ajánlok barátoknak, külföldi ismerősöknek is.
Katalin meglátogatta a Marumbát 2025. március 12-én.
Értékelés: 4.44 az 5-ből
Hol: 1075 Budapest, Holló utca 1.
A minősítésről
Minden alkalommal, amikor egy vendég asztalt foglal a DinnerBooking.com-on keresztül, egy kérdőívet kap, amelyben 5 csillagos skálán értékelheti az éttermet az ételek, a kiszolgálás, a hangulat, az általános értékelés és az ár-érték arány alapján.
Ez azt jelenti, hogy a vendég csak akkor értékelhet egy éttermet, ha ténylegesen meglátogatta azt.